karácsony

hát Karácsony… igazából nem is tudom, miért pazarlok erre egy bejegyzést. a hangulatom – szokás szerint – borzalmas volt. vagy mondhatjuk úgy is, hogy idén különösen borzalmas volt. hiába volt hó, hiába volt szép karácsonyfa, hiába volt hangulatos karácsonyi zene, nekem egy csepp ünnepi hangulatom nem volt és nem éreztem magamban annyi felesleges energiát, amit ma arra tudnék pazarolni, hogy úgy tegyek, mintha iszonyat boldog lennék. meg nem is láttam értelmét. nem vagyok Karácsony-utáló, de imádó sem. egyszerűen nem látok benne mögöttes tartalmat, az egésznek olyan érzete van, mintha csak azért lenne az egész hajcihő, mert ez így szokás, mert benne van a naptárban, hogy Karácsony van.
én pedig ezt utálom. általában úgy vagyok a dolgokkal, hogy ha nem lehet olyan, amilyet én elképzeltem, akkor inkább ne is legyen semmilyen. félmegoldásokkal nem érem be. és így van ez a Karácsonnyal is. ha az ünnep nem lehet igazi, meghitt, békés és boldog, ahol az egész család együtt van és egyetlen egy napra mindenki elfelejti a saját kis problémáit, és inkább együtt tölti az időt, akkor inkább ne is legyen semmilyen. nálunk ez a probléma. nálunk a Karácsony nem meghitt, és végképp nem békés. boldognak sem nevezném és azt sem mondhatom, hogy az egész család együtt van. mióta a Papa nincs, azóta gyakorlatilag széthullott a családi egység. hiába élünk együtt, valahogy mindenki el van foglalva a saját kis világával… (köztük vagyok én is, nem hibáztatok senkit, mielőtt félreértené valaki.) csak ez annyira rossz. és néha annyira változtatnék rajta, néha annyira jó lenne, ha meg tudnánk beszélni egymással a problémáinkat, de aztán mindig rájövök, hogy ez a mi családunkban lehetetlen, mert belőlünk hiányzik a ‘kommunikáció-gén’. soha semmit nem tudunk megbeszélni egymással, mindig csak magunkban zsörtölődünk. ez régen is így volt és valószínűleg ezután sem lesz másképp.
az utóbbi időben (konkrétan mióta vége a tanfolyamnak) érzem igazán, hogy mennyire irritál ez. hogy mennyire sok a családommal eltöltött idő, amit rosszul használunk fel. egyre többször merül fel bennem a gondolat, hogy elég volt belőlük, kell egy kis szünet, mert így megfulladok. szinte biztos vagyok benne, hogy ők is ugyanígy éreznek, ők is elszabadulnának egy kicsit, csak… én ezzel nem tudok mit kezdeni. az ő életüket én nem tudom megváltoztatni, és – rájöttem, hogy – nem is akarom. a tanfolyam utáni első hetemben több vita is lezajlott itthon, és akkor jöttem rá, hogy engem ez már nem érdekel. újra és újra ugyanazon a problémán lovagolunk, már évek óta, és egyszerűen képtelenek vagyunk túllépni rajta. elég volt. unom már. nem akarok vele foglalkozni. nem érdekel már, hogy el kéne költöznünk, nem érdekel, hogy nincs pénz semmire, nem érdekel, hogy ott a rengeteg adósság. NEM ÉR-DE-KEL. nem akarok itt leragadni. lehet, hogy ez most nagyon önző dolognak hangzik, de ez az igazság. megmondjam miért? mert úgysem adnak a szavamra. én a húszon-akárhány évemmel ne mondjam már meg, hogy a felnőttek hogy intézzék a dolgokat. hát akkor én kérek elnézést. oldják meg maguknak. másrészt meg, ha örökké ezeken a problémákon rágódok, sosem fogok előrébb jutni a saját életemben.
úgyhogy – amíg nem lesz jobb – addig kifejlesztettem azt a stratégiát, hogy bezárkózok a szobámba és minimumra csökkentem a családommal való beszélgetést; ha pedig mégis szóba jönnek a problémás témák, egyszerűen becsukom a fülem és meg sem hallom. nem akarok azokon a problémákon idegeskedni, amiket nem én okoztam. nem én tehetek róla, és nem is én fogom tudni megoldani.

visszatérve a Karácsonyra. a fát már tegnap éjjel feldíszítettük Dórival, a délelőtt folyamán meg annyira nem volt kedvem az egészhez, hogy javarészt csak az ágyban feküdtem és zenét hallgattam. legszívesebben az ünnepi asztalhoz is pizsamában ültem volna oda.
természetesen a karácsonyi vacsora sem ment zökkenőmentesen, aztán mikor átjöttek bátyámék, akkor valahogy feloldódott a hangulat.  átadtuk az ajándékokat (a tea meglepinek külön örültem *-* köszi itt is, Dóri <3), utána pedig leültünk bátyámmal meg a barátnőjével hármasban összerakni az öcsémnek vett autópályát. olyan jól elszöszmötöltünk vele, hogy a végére már egész jól éreztem magam ^^
aztán elmentek, én pedig fellélegeztem, hogy végre túl vagyunk rajta, számomra ezzel vége is a Karácsonynak.

lehet, hogy azért is viselem ennyire rosszul ezt az időszakot, mert nagyon fáradt vagyok. még mindig nem sikerült kipihennem a tanfolyamot, amire még az itthoni dolgok is rátesznek egy lapáttal… én már tényleg csak pihenni akarok. aludni sokat és nem gondolni semmire, mert érzem, hogy egyszerűen már nincs energiám, egész nap csak feküdnék.
ezért is várom nagyon a jövő hetet, mikor is megint ellátogatok (vagy inkább betolakodok… xD) Dodó barátosnémékhez és ha minden a terv szerint megy, akkor egy hétig fogom őket boldogítani ^^ de nagyon jó lesz, végre feltöltődöm majd kicsit. aztán pedig újult erővel vághatok neki az új évnek ^^v

és ennyi lettem volna mára~
a jövő hét folyamán elvileg még jövök egy éves összefoglalóval~