ahogy eddig mindig, a jegyeket most is beszereztük előre, és természetesen mindkét napra :D
szokásos módon jó korán keltünk ÉS késésben voltunk orz XDD javíthatatlanok vagyunk xD de azért időben odaértünk :P már jól kezdődött az egész, mert a Hungexpohoz vezető úton Dóri szerzett is rögtön egy-két szép élményt magának… khm… :P XD
elsőnek most is a vásárlós részlegbe mentünk, mivel előre megrendeltem a U-KISS Neverland cd-met, meg Dórinak egy Reita – Tokyo Dome pengetőt és már alig vártam, hogy átvehessem őket *w* aztán ezt a kis csomagot még kiegészítettem egy Super Junior Mr Simple B verziós poszterrel is, mert mert *___* túl gyenge voltam és nem tudtam ellenállni xD és mivel most volt rá pénzem, gondoltam nem hagyok ki egy ilyen alkalmat *w* ott hurcoltam egész nap a kezemben orz szegény kicsit meg is sínylette ^^; de azért nagyrészt épségben hazaért :P
utána átvágódtunk a SakuraZaka pultjához, mivel Dodó barátosnémnek nem rég szülinapja volt és mindenképpen ott szerettem volna venni neki ajándékot ^^ már előre kitaláltam azt is, hogy mi lesz az, csak azt nem, hogy milyen fajta, úgyhogy nézelődtünk. de aztán nem kellett sokáig gondolkodni, mert megláttam egyet és egyből tudtam, hogy Ő lesz az :D persze nem is mi lennénk, ha nem lett volna egy kis baki a dologban orz később, mikor kimentünk megnézni a cuccokat, akkor vettem észre egy epic failt az ajándékon orz orz de szerencsére poénosan jött ki, úgyhogy annyira nem gáz XD
vettünk még szokásosan pockyt, kitűzőt, meg beruháztam egy Hetalia mangára is :D és ezzel el is költöttük az összes pénzünket LOL dehát nem bánom végülis, eddig sose tudtunk költekezni, mindig csak fájt a szívem, hogy de jó lenne ezt meg azt venni ._. úgyhogy néha ilyen is kell :D
ezen a napon igazából nem is néztünk meg sok mindent, csak a Cosplay craftmanship versenyt, de most nem volt valami jó szerintem xP meg este a Yaoi előadásra mentünk be :D az tetszett, érdekes volt ^^ utána pedig jöttünk is haza.
a vasárnapot nagyon vártam – mint mindig :D de most nem csak a klipvetítés miatt, hanem mert úgy volt, hogy jönnek Dodóék is és olyan jó lett volna talizni *-* már tök jól elterveztük az egészet x3 csak aztán reggelre Dodó lebetegedett és mégse tudtak jönni ;__; tök sajnáltam, mert már úgy beleéltük magunkat ;__; deee tavasszal mindenképp bepótoljuk ><
ezt a napot is vásárlással kezdtük, elköltöttük a maradék aprópénzünket xD vettünk egy Tricky-t meg Dodónak vettem még egy kitűzőt, aztán ennyivel le is zártuk a költekezést :P ezután bevágódtunk a nagyterembe a Cosplay performance versenyre. előtte még volt Kilari vetítés. hát az még egy beteg anime o.e hát a performance-ek… tavasszal ezek is jobbak voltak ._. hiányoltam a Chili boys-t meg a Batárt >< ők mindig olyan jók x3 de azért elvoltunk :D meg drukkoltunk, mert Dóri osztálytársai is felléptek egy Nana-s előadással és tök izgi volt x3 de jók voltak :D
a verseny után felmentünk a Karaoke terembe a klipvetítésre. én mindig ezt várom a legjobban x3 tök más így látni a kedvenc klipjeimet x3 meg mindig találok magamnak egy-két új kedvencet *w*
most is kinéztem kettőt, egy JYJ számot és a Crossfaith Omen feldolgozását *_*
egyébként a klipek megint nagyon jól voltak összeválogatva szerintem ^^ jrockból meg kpopból is voltak a kedvenceim *w* mondjuk mikor már csak 10 perc volt hátra és még mindig nem adtak Super Juniort, kezdtem kicsit aggódni xP mert hát egyértelmű volt, hogy annak kell lennie :P de aztán utolsó előtti számnak belökték a Mr Simple-t és totál megőrült mindenki :| szó szerint a klip elejétől a végéig sikított mindenki, mint az állat. durva volt :| de tök jó x3
csak azt volt fura látni, hogy a jrock meg a jpop hogy megy ki a divatból… régebben azért nem igen volt olyan, hogy egy KAT-TUN-nak vagy egy Alice Nine-nak nincs sikítás… most meg alig volt :/ inkább a kpopra volt nagyon rápörögve mindenki xP
a klipvetítés után visszamentünk a nagyterembe a táncos AMV-kre. hát az valami brutál volt x’DD már fájt a hasam a sok röhögéstől, de komolyan xDD volt egy srác – nem tudom, kit akart cosplayelni, de valami golyó volt a fején, és annyira vicces volt, ahogy előadta magát ott a színpad közepén, hogy az kész XDDDDD utána még megvártuk az eredményhirdetést, aztán mentünk haza ^^
megint nagyon-nagyon jó volt, és végre feltöltött egy kicsit : ) már most nagyon várom a tavaszit x3 remélem, akkor már tényleg tudunk találkozni Dodóékkal és akkor majd jól bepótolunk mindent, ami most kimaradt ;D
a végére még egy kép a szerzeményeimről *w*



commentz